Forma1-Live.hu

Kivizsgálják a koreai terepjáró esetet

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elismerte, hogy ők kérték, menjen pályára a tűzoltó terepjáró.

A beavatkozó terepjáróra Mark Webber lángba borult autója miatt volt szükség, miután Webber ütközött Adrian Sutillal, és szivárogni kezdett az olaj a Red Bull- ból. Arra azonban nem számítottak a felügyelők, hogy a terepjáró közvetlen a mezőny elé jön be a pályára. A szövetség most a szervezők riportjára vár, hogy megtudja, kell-e bármit is tanulni az esetből a jövőre nézve, hiszen nem kis riadalmat okozott a terepjáró megjelenése a pályán, főleg úgy, hogy éppen az élmezőny elé kerül azon a részen, ahol 300 km/h feletti sebességgel haladnak a versenygépek.

Az FIA versenyigazgatója, Charlie Whiting elmondta, hogy ő adott jelzést a tűzoltó alakulatnak, viszont azt feltételezte, hogy a hármas kanyarban lévő terepjáró lesz riadóztatva, ezzel ellentétben az egyes kanyarban várakozó alakulat indult el a pályán, így éppen a mezőny elé érkezett meg.