Forma1-Live.hu

A Renault felülvizsgálja a motorokat

A francia motorgyártó központjában egész éjszaka dolgoztak a mérnökök, hogy kijavítsák az új 1.6 literes V6 turbó motor energiatároló rendszerének problémáját.

A jerezi teszt második napján ugyanis a Renault erőforrásait használó 3 csapat, a Red Bull, a Toro Rosso és a Caterham is szenvedtek.

A három csapat mindössze 38 kört teljesített az elmúlt 2 nap során, míg 2 nagy riválisuk a Ferrari 138 kört, míg a Mercedes 248-at teljesített. Ebből is látszik, hogy valami nincs rendben a fejlesztéssel.

A Renault vezető mérnöke Remi Taffin az újságíróknak elmondta:
„Van egy problémánk, amit tisztában vagyunk és ki fogjuk javítani”
„Mindent meg fogunk tenni, annak érdekében, hogy csütörtökön a csapataink autói pályára mehessenek.”

A mérnök azonban megemlítette Sebastian Vettel esetét is, ami nem a motor energiatárolójának hibájából adódott és azt a csapatnak kell megoldania.