Forma1-Live.hu

Horner: Nem hülyültünk meg!

A Red Bull Racing csapatvezetője, Christian Horner biztos benne, hogy megoldják a technikai problémákat.

Horner szerint nem felejtettek el versenyautót tervezni-építeni, de jelentősen hátráltatja őket a Renault gyengélkedése is. Mivel nagyon sok időt veszítettek a tesztek alatt felbukkanó technikai problémák miatt, Horner egyenlőre még nem tudja, hol is tartanak, de biztos abban, hogy megoldják a problémáikat és harcban lesznek a világbajnoki trófeáért.

„A tesztek után egyértelmű, hogy olyan autónk van, amely nem rendelkezik a szükséges tempóval, és nem is megbízható. Ez az a két alapvető terület, ahol mindenképpen javulnunk kell. Őszintén szólva fogalmunk sincs, mire számíthatunk. Tudjuk, hogy nincs meg az ahhoz szükséges tempónk, hogy a Mercedes kihívói legyünk, de erről pontosabbat csak Melbourne-ben fogunk megtudni. Pontosan tudjuk, milyen hatalmas feladat áll előttünk, azt viszont még nem tudjuk, milyen szintről indulunk, emiatt tehát itt, Milton Keynes-ben ülve képtelenség egy héttel az első szezon előtt találgatni. Maximálisan bízom a csapatomban, a Renault-ban, meg tudjuk csinálni. A célunk, hogy behozzuk a lemaradást, amilyen gyorsan csak lehet. Az elmúlt öt esztendőben sok szép sikert ünnepelhettünk, emellett pedig nagyon tehetséges szakemberek alkotják a csapatot. Ugyanez a gárda tervezte az aktuális autónkat is. Nem hiszem, hogy túl nagy figyelmet kellene fordítanunk arra, mit mondanak az emberek. Nem lettünk idióták egyik napról a másikra. Kiváló emberek alkotják a csapatunkat, aki rendkívül eltökéltek. Elég csak megnézni, hány munkaórát dolgoznak mostanság. Emberfeletti munkával képesek leszünk felülkerekedni a problémákon, és igyekszünk a lehető legjobb formában megérkezni Melbourne-be. A szezon sokkal inkább egy maratoni, semmint egy sprintverseny”.- nyilatkozta optimistán a csapatvezető.

Fotó: Getty Images