Forma1-Live.hu

Nehezen kezelhető versenyautók

A versenyzők szerint az első Jerez-i tesztek alapján, nehezebben lesznek kezelhetőek az idei versenyautók.

Az új V6- os turbómotorok nyomatéka miatt, valószínűleg sokkal többet fognak “csúszkálni” az autók hátulja. A befújt diffúzorok betiltása miatt kevesebb hő jut majd a hátsó abroncsokra, ami jelentősen meg fogja nehezíteni az optimális üzemi hőmérséklet elérését. Ezzel a ténnyel már a szezon eleji tesztelésen is szembesültek a pilóták.

„Tényleg sokat küszködtünk azzal, hogy üzemi hőmérsékleten tartsuk a gumikat. A bokszból kifelé jövet, az első körben volt a legjobb a helyzet, de aztán az abroncsok kikerültek a működési tartományból és kőkemények lettek. Olyan volt, mintha jégen vezetnék, szóval ilyen körülmények közepette nagyon nehéz kontrollálni a motor nyomatékát. Sokszor kipörögtek a hátsó kerekek, emiatt pedig kiszámíthatatlanná vált az autó.”- nyilatkozta az idén Sauber- re váltó, Adrian Sutil.

Sutil véleményét megerősítette a Caterham csapattal visszatérő, Kamui Kobayashi is:

„Azt kell mondanom, sokkal kevesebb a leszorítóerő, mint korábban, és azt hiszem, a hátsó gumik ennek a befújó hatásnak köszönhetően egész jól működtek anno. Korábban elég könnyű volt üzemi hőmérsékletre hevíteni a hátsó gumikat, hiszen nagy volt a hő, most viszont egyáltalán nincs. Még a fékerő elosztásnál sem használjuk annyira a hátsó fékeket, szóval nincs nagy hőmérséklet a hátsó gumik esetében. Ezért vár ránk sok munka, rengeteget kell dolgoznunk ezen.”

reporterntv.ro