Forma1-Live.hu

Ezen a napon történt 01.18.

1940:
Pedro Rodríguez de la Vega (1940. január 18. – 1971. július 11.), Mexikóvárosban született autóversenyző, néhai Formula–1-es pilóta volt. Az öccse, Ricardo Rodríguez és ő az autóversenyzés szeretetét édesapjuktól örökölték. A testvérpár az 1960-as Le-Mans-i 24 órás versenyen mutatkoztak be először és nem sokon múlt, hogy meg is nyerjék azt. Ezután mindketten a Forma-1-be szerződtek. Pedro élete első F1-es nagydíja az 1963-as Amerikai futam volt, melyet nem tudott befejezni, az elkövetkező pár évben 1-2 versenyen kapott indulási lehetőséget kisebb istállóknál. Első komolyabb szerződését a Cooper csapatnál kapta 1967-től és rögtön az első versenyén, az 1967-es Dél-Afrikai nagydíjon győzni tudott. Ezt számos siker követte még és összesen 54 nagydíjon indult, 71 vb pontot szerezve, 7 szer állhatott fel a dobogóra, abból két alkalommal a legfelső fokára. Formula-1-es karrierje utolsó állomása az 1971-es Francia nagydíj volt.
Egyesek őt vélték az esős versenyek specialistájának és a világ egyik kimagasló tehetségű sportkocsi pilótának is. 1971-ben, a nürnbergi Norisringen rendezett Interserie futamon az élre akart törni, ekkor egy versenytársa a falnak szorította, amitől Ferrarija kigyulladt és ő pedig életét vesztette.

1942:
Johnny Servoz-Gavin, Grenobleben, Franciaországban született. Forma-1-es pályafutása során 13 futamon indult 1967 és 1970 között és a legjobb eredménye egy második helyezés volt, az 1968-as Olasz nagydíjon. 1970-es év elején, egy off-road rendezvényen megsérült a szeme, így nem folytathatta tovább a versenyzést és visszavonult az F1-től.

1950:
Joseph Gilles Henri Villeneuve (1950. január 18. – 1982. május 8.), Berthiervilleben, Quebec tartományban született, néhai Formula–1-es versenyző.
Forma-1-es pályafutását 1977-ben kezdte, amikor a McLaren egy verseny erejéig szerződtette. Niki Lauda távozott a Ferrarirtól és a csapat vezetője Enzo Ferrari, tehetséges pilótát keresett, ezért leszerződtette Villeneuvet. Így eshetett meg az a sajnálatos tragédia, ami az 1977-es Japán nagydíjon következett be, amikor Gilles Villeneuve, Ronnie Peterson Tyrell autójának ütközött és a nézők közé zuhant, két rajongó életét vesztette a balesetben.
Karrierje több mint 5 évében a Ferrari istállónál versenyzett és összesen 68 futamon indult. Ravasz, ugyanakkor kissé őrült pilótának tartották, aki bármilyen szituációba képes belemenni. Ezt bizonyítja 6 győzelme, 13 dobogós helyezése és 1979-ben vb második helye is.
Az 1982-es Belga nagydíj edzésén bekövetkezett az, amitől tartott. Az első helyet akarta megszerezni, amikor a célegyenes utáni kanyarból kifele jövet, hirtelen Jochen Mass mögött termett, aki próbálta elengedni, ám nem túl egyértelmű volt manővere, ami meg is tévesztette Villeneuvet. Összeütköztek, a talakozás 225 km/h sebességnél következett be, amitől Villeneuve Ferrarija a levegőben megpördül, majd orral a földbe csapódott és azonnal darabokra szakadt. A pilóta kirepült az autóból és szörnyethalt.

1953:
Tragikusan kezdődött a Forma-1-es sorozat, az Argentin nagydíjjal, amelyen legalább 7 ember életét vesztette és tucatnyian megsebesültek. Nino Farina a 40. körben egy pályán átfutó nézőt akart kikerülni és a pálya szélén álló tömegbe hajtott. A versenyző lábsérüléssel megúszta az esetet, ám 7 rajongó már nem volt ilyen szerencsés. A tragédia ellenére a versenyt tovább folytatták és Alberto Ascari nyerte meg.

1971:
Christian Fittipaldi Sao Pauloban látta meg a napvilágot. Ő volt családjában a harmadik fiú, aki versenyzett a Forma-1-ben, amikor 1992 és 1994 között a Minardi, majd a Footwork istálló pilótája volt. Azonban nem volt olyan sikeres a sorozatban, mint nagybátyja Emerson Fittipaldi.

hird