Forma1-Live.hu

Ezen a napon történt 01.19.

1958:
Stirling Moss nyerte a hatodik alkalommal megrendezésre került, szezonnyitó Argentin nagydíjat.
Mivel két nagy csapat a Vanwall és a BRM sem készült el az új fejlesztésű versenyautókkal, így mindössze 10 pilóta rajtolt el a 80 körös versenyen, akik közül kilencen olasz autókat vezettek. 3 Ferrari és 6 Maserati, az egyetlen kakukktojás éppen Stirling Moss, Cooper-Climaxja volt. A pole-pozíciót Juan Manuel Fangio szerezte meg, ahogy a leggyorsabb köridőt is ő futotta, ám ez nem volt elegendő ahhoz, hogy meg is nyerje a futamot.
Érdekessége a versenynek és Stirling Moss diadalának, hogy ez volt az első nagydíj, melyet olyan autóval nyertek, aminek motorja hátul, a vezető mögött helyezkedett el. Szintén az első olyan futam volt, amit egy privát csapat nyert és az első győzelem volt egy Cooper-Climax versenygéppel.

1976:
Tarso Marques brazil autóversenyző Curitiba városban, Braziliában született. Formula-1-es pályafutása során a Minardi istálló színeiben, 26 nagydíjon indult 1996 és 2001 között. A legjobb eredményei a kanadai és Brazil nagydíjon elért kilencedik helyezései voltak.
Később az F1 szériát elhagyva a Brazil túraautó bajnokságban saját csapatot indított és édesapjának segített megrendezni a Renault Megan szériát Braziliában.

1980:
Ezen a napon született Jenson Button angol autóversenyző, Angliában, a Somerset grófságbeli Frome városban. Édesapja, John Button szintén neves pilóta volt, elsősorban a rallycross bajnokságban indult. Így Jenson már elég fiatalon a motorsport szerelmese lett és 8 évesen már gokart versenyeken indult. 11 éves korában megnyerte a brit kadetbajnokságot azzal, hogy az összes, mind a 34 futamon első lett.
A Forma-1-ben a 2000-es évben debütált a Williams istállónál, ám bemutatkozása nem alakult túl jól. A következő években váltogatta a csapatokat, 2001-ben a Benetton, 2002-ben a Benettonból alakult Renault pilótája volt, 2003-tól pedig a BAR, vagyis, a British American Racingnél versenyzett. Itt érte el első sikereit, hiszen 2004-ben harmadik helyen zárt a világbajnoki rangsorban, a két Ferrari pilóta mögött.
Első futam győzelmére egészen a 2006-os Magyar nagydíjig várni kellett, ahol a Hondával, 113 nyeretlen verseny után tudott diadalmaskodni. A Honda 2008 év végén kiszállt a Forma-1-ből és a csapatot Ross Brawn vette át és megalakult a Brawn GP, mely autóiban Mercedes erőforrások dübörögtek. A 2009-es idény kiválóan kezdődött Button számára, hiszen az első 7 versenyből hatot megnyert, erre az eredményre előtte csak Jim Clark és Michael Schumacher volt képes. És a szezon utolsó előtti versenyén, a Brazil megmérettetésen elért 5. helyével bebiztosította világbajnoki győzelmét, saját maga és csapata a Brawn Gp számára is. 2010 óta a McLaren pilótája.