Forma1-Live.hu

Ezen a napon történt 10.19.

2008:
Az év tizenhetedik futama, a Kínai Nagydíj volt, Sanghajban. A verseny eseménytelenül zajlott, amit rajt-cél győzelemmel Lewis Hamilton nyert meg, Felipe Massa és Kimi Räikkönen előtt. A britnek a következő megmérettetésen, Brazíliában, még négy pont előnyre volt szüksége az összetettben őt üldöző Felipe Massa előtt, hogy bebiztosítsa világbajnoki első helyezését.

1985:
A Dél-Afrikai Nagydíj volt a világbajnokság 15 megmérettetése az évben.
Az eseményt néhány csapat bojkottálta az akkori Dél-Afrikai kormány faji, feketék és fehérek elkülönítési, megkülönböztetési politikája miatt és ezáltal ez volt az utolsó futam az Afrikai országban, egészen 1992-ig.
A versenyt Nigel Mansell nyerte meg Williamsével, akinek ez volt a második rajt-cél győzelme a szezonban. A második helyen futott be csapattársa Keke Rosberg és harmadikként a világbajnokság éllovasa Alain Prost a McLarennel.

1981:
Heikki Kovalainen, született ezen a napon Suomussalmiban, Finnországban. 2006-tól a Renault-nál volt tesztpilóta, majd Alonso távozása után a következő évben pilótává avanzsált. Legjobb helyezése egy második hely volt Japánban és a 2007-es szezon 30 ponttal a 7. helyen zárta.
A 2008-2009 között a McLaren csapatnál dolgozott, majd a Lotushoz igazolt a következő két évben, ahol nem tudott igazán érvényesülni. Jelenleg a Caterham csapat tesztpilótája.

1969 
Az évtized utolsó nagydíját Mexikóvárosban rendezték, melyet Denny Hulme nyert meg, Jackie Ickx és az akkoridőn 43 éves Jack Brabham előtt.

1958
Casablanca-ban rendezték meg a Marokkói Nagydíjat, egy olyan pályán, ami csaknem ovális alakú volt, bármilyen kihívást jelentő kanyar nélkül. Érdekesség az évben a brit versenyzők dominanciája, összesen 25 pilótából 10-en britek voltak és az összetett első 5 helyén is ők álltak.
A futamot Stirling Moss nyerte, a Vanwall-al, másodikként honfitársa, Mike Hawthorn futott be a Ferrarival, míg a harmadik helyen az amerikai Phil Hill szintén a Ferrarival végzett.

1924
Antonio Ascari nyerte a harmadik Olasz nagydíjat Monzában, az Alfa Romeoval. Érdekesség, hogy az első négy helyen a hazai pály előnyét élvező olasz autók végeztek.

hird