Forma1-Live.hu

Ezen a napon történt 10.20.

2009:
A világbajnoki címet elhódító Jenson Button elárulta, hogy szívesen maradna csapatánál a konstruktőri bajnok Brawn GP-nél.
Nem sokkal később azonban a Mercedes bejelentette, hogy teljes egészében felvásárolja a Brawn GP-t, így Button aláírt McLaren-Mercedeshez, ahol Lewis hamilton csapattársa lett.

2005:
Williams istálló bejelentette, hogy második számú pilótaként Nico Rosberget szerződtetik a következő, 2006-os idényre.

1991:
Ahogy az előző években már megszokott volt, a világbajnoki cím sorsa ismét Japánban dőlt el két pilóta, a McLaren-Hondás Ayrton Senna és a Williams-Renault-val versenyző Nigel Mansell között.
Az első két helyről Senna és csapattársa Gerhard Berger indult, pozíciójukat a verseny végéig megtartották. Mansell a 10. körben kicsúszott és feladni kényszerült a futamot. Így a brazil tehetség megszerezte 3. világbajnoki címét.
A megmérettetést Gerhard Berger nyerte, Ayrton Senna a második, míg Riccardo Patrese a harmadik helyen ért célba.

1978:
Elhunyt Gunnar Axel Arvid Nilsson (Helsingborg, 1948. november 20. – London, 1978. október 20.) svéd autóversenyző, Formula–1-es pilóta.
1975-ben miután megnyerte a brit Formula–3 bajnokságot, a Lotus istállóhoz szerződött. Formula–1-es karrierje két évében, 1976 és 1977 között, 32-futamra nevezett, de csak 31-en indult el. Pályafutása egyetlen futamgyőzelmét az 1977-es belga nagydíjon szerezte, ahol a leggyorsabb kör is a nevéhez fűződött. Az 1978-ban az Arrowshoz igazolt, de idő közben rákot diagnosztizáltak nála, ezért feladni kényszerült a versenyzést. Egy londoni kórházban, nem sokkal 30. születésnapja előtt hunyt el.

hird
Formula1.com