Forma1-Live.hu

Ezen a napon történt 11.03.

1991:
Az évad záró futama az Ausztrál Nagydíj volt, mely egyben a legrövidebb futam címet szerezte meg. Ugyanis extrém időjárási körülmények közepette engedték elrajtolni a mezőnyt, az özönvízszerű esőzésben és a 14. körben leintették a futamot, melyen Alain Prost már nem állt rajthoz a Ferrarival, mivel kitették a csapatból, mert “teherautónak” nevezte versenygépét.
Az élről a két McLaren pilóta Ayrton Senna és Gerhard Berger rajtolt, a második sorból a két Williamssel Nigel Mansell és Riccardo Patrese. A felvonulás 14 körében kialakult a végeredmény, mely szerint a futamot Ayrton Senna nyerte, Nigel Mansell és Gerhard Berger előtt.
A pilóták és a csapatvezetők értetlenül álltak a történtek előtt, hogy a versenybírák hogy engedhették meg az indítást. Nigel Mansell a következőt nyilatkozta: “A versenyt nem engedhették volna elindítani, és egyedül azért döntöttem úgy, hogy elrajtolok, mert a csapatom, akik oly sokat megtettek értem az elmúlt 3 szezon során, megérdemelt ennyit” – mondta; “Ez nem volt versenynek nevezhető, csak egy felvonulásnak, ahol a pilóták próbálták a pályán tartani autóikat. Azon csodálkozom, hogy senki sem halt meg.”
A szezont összesítésben Ayrton Senna zárta az élen, csapatával a McLaren-Hondával együtt.

 
F1 – Australia 1991 – Race by Sukhoi-su37

1985:
Extrém időjárási körülmények között kezdetét vette a szezonzáró verseny, az Ausztrál Nagydíj.
A rettentő hőségben és a hihetetlenül magas páratartalomban sorra meghibásodtak az autók és a 25 induló versenyzőből mindössze 8 pilóta ért célba.
Keke Rosberg a futamot követően otthagyta csapatát a Williams istállót, annak ellenére hogy megnyerte a versenyt. A második és harmadik helyen két kevésbé ismert francia versenyző végzett, Jacques Laffite és Philippe Streiff egy kis csapat, a Ligier-Renault-val. Úgy látszik a nagy csapatok nem tudtak megbirkózni a hőséggel.
A futamon egy baleset történt, Niki Lauda elvesztette autója felett az irányítást és a falnak csapódott. A versenyt követően így nyilatkozott, befejezve Formula-1-es versenyzői karrierjét:  “Eljött az ideje annak, hogy felnőjek és valami értelmes munkát találjak magamnak.”
A világbajnokságot Alain Prost nyerte, míg a konstruktőri címet a McLaren-TAG tudhatta magáénak.

1968:
Graham Hill a Mexikói Nagydíj győzelmével megszerezte második világbajnoki trófeáját.
A versenyt megelőzően Graham Hill három ponttal vezetett Jackie Stewart, hattal Danny Hulme előtt. A Futamot szoros versengéssel Hill nyerte, míg az 51. körig vele lépést tartó Stewart üzemanyag-ellátási probléma miatt gyorsan esett hátra a mezőnyben, míg végül a 7. helyen zárt.