Forma1-Live.hu

Ezen a napon történt 11.27.

1995:
November 27.-én hunyt el Giancarlo Baghetti olasz autóversenyző, volt Forma-1-es versenyző.
1961-ben figyeltek fel rá a Ferrarinál. Pályafutása során 21 nagydíjon indult és bár kiválóan kezdett első versenyén, hiszen pole-pozícióból indulva diadalmaskodott az 1961-es Francia Nagydíjon, a későbbiek során ezt a teljesítményét már nem tudta megismételni.
Formula-1-es karrierje 7 éve alatt több csapatnál is megfordult.

1977:
Ken Tyrell, a Tyrell istálló tulajdonosa bejelentette, hogy az újonc Didier Pironi csatlakozik a csapathoz a következő évben, mint második számú pilóta. Ez azért volt jelentős, mert a Tyrellnél nem volt szokás kihangsúlyozni, hogy melyik versenyzőjük az első és melyik a második számú.

1975:
Az FIA közzétette a következő, 1976 évi versenynaptárat, mely a Formula-1 történetének addigi legtöbb versenyét tartalmazta. A 17 futamból álló idényben 6, Európán kívüli helyszín kapott helyet, Brazília, Dél-Afrika, Nyugat-Amerika hármassal kezdődött a szezon és Kanada, Kelet-Amerika, Japán trióval zárt. A Japán Nagydíjat először rendezték meg 1976-ban.

hird