Forma1-Live.hu

2 év kell a Renaultnak

A Renault világbajnoki éveiben, 2005-ben és 2006-ban a csapatnál dolgozott Bob Bell, akit most ismét visszahozta a franciák, a csapat technikai igazgatójaként.

Miután a Renault kiszállt az F1-ből, mint gyári csapat, Bell a Mercedesnél dolgozott, majd a Manornál tanácsadóként szerepelt egészen mostanáig.

Most azonban komoly feladat vár rá. Mint elmondta, a Lotus elég sok téren szűkölködött, így idő kell ahhoz, hogy ezeket a sebeket begyógyítsák. Bell szerint ez az év, és a következő év is a felzárkózásról fog szólni, és majd csak 2018-ban láthatjuk újra az élmezőnyben versenyezni a Renaultot, ekkor viszont már az lesz a céljuk, hogy a legjobb három között legyenek. Ehhez viszont szükség van erre a 2 évre, hogy mindent kitapasztalhassanak, és egy olyan csapatot építhessenek fel, amely korábban vb-címeket nyert.

globoesporte.globo.com