Forma1-Live.hu

A Renault örülne Alonsonak

A gyári Renault-ként visszatérő csapat vezérigazgatója, Carlos Ghosn elmondta, szívesen kötne újból szerződést Fernando Alonsoval.

A tegnapi bemutatón lehetőség volt arra, hogy kérdéseket tegyenek fel a csapat vezetőségének. Így esett szó Alonso szerződtetéséről is. Ghosn elmondta, nem az ő feladata, és nem rajta múlik, hogy ki szerződik a csapathoz. Ettől függetlenül az évek alatt sok tehetséget ismert meg, ám Fernando Alonsot még most is a jelenlegi F1-es mezőny legjobb pilótájának tartja.

Miután Alonso nyert 2 vb címet is a csapatnak 2005-ben és 2006-ban, valamint ő volt az utolsó, aki 2008-ban győzelemhez tudta juttatni a csapatot, minden bizonnyal szívesen üdvözölnék őt a franciák ismét a saját köreikben.

A vezérigazgató szavaiból, habár konkrétat nem mondott, az is kiderült, nem feltétlenül a Palmer-Magnussen párossal képzelik el a jövőt. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy arról semmi információ nincs, milyen időtávra írtak alá, és Magnussen egy ilyen konkrét kérdésre is kitérő választ adott.

hird
bespokemag.co.uk