Forma1-Live.hu

Abu Dhabi a pilóták szemszögéből

Abu Dhabiban eddig 3 versenyzőnek sikerült diadalmaskodnia – Vettel (2009, 2010), Hamilton (2011) és Kimi Räikkonen (2012) – mindhárman szeretnek ide visszatérni.

Sebastian Vettel – Red Bull Racing

“Abu Dhabiban versenyezni az egyik legnagyszerűbb dolog a szezon során. A lemenő nap fényében rajtolunk és már sötétben intenek le, ez teszi igazán lenyűgözővé. Szép emlékeim vannak a nagydíjról, mivel 2009-ben az első, itt megrendezett futamot megnyertem és 2010-ben itt ünnepelhettem világbajnoki címemet, amit sohasem feledek.”

Kimi Räikkonen – Lotus

“Ez egy nagyszerű hely! A pályához közvetlenül kapcsolódik egy nagy szórakoztató központ, így mindened meg van a pálya mellett. Sok szenvedélyes rajongó látogat ki a versenyre és a szálloda is gyalogosan könnyen, gyorsan elérhető a pályáról, ami kimondottan jó. Az is egy jó dolog, hogy olyan pályán versenyezel, amin remek eredményeid volt ezelőtt. Előző évben nyerni tudtam, ugyanakkor 2009-ben kimondottan unalmas volt itt körözni. Arra készülök, hogy idén is jó eredménnyel zárjak, de itt addig nem tudhatod, milyen erős vagy, amíg el nem indulsz. A pálya kidolgozása miatt itt kihívás előzni, mivel nincs túl sok lehetőség rá. Jó helyre kell kvalifikálnod magad, hogy elöl legyél és jó helyezést tudj elérni a végén. Sok kanyar van, szükséges a megfelelő leszorítóerő és tapadás, plusz nagyon pontosan kell az autón használni a KERBS-t. Ez az a pálya, ahol mindennek egyben kell lenni az egész hétvége alatt. Ha mindebben sikeres vagy, ez egy remek hely a versenyzésre. Eddig volt itt egy nagyon unalmas versenyem, amikor beragadtam a középmezőnyben és egy nagyszerű futamom is, amikor az elsőségért harcoltam. De tudom mit szeretek a legjobban. Az esti futam azt jelenti, hogy később kelhetek fel! A nappal és az este elegye teszi mássá ezt a versenyt, a többi megmérettetéstől. Napsütésben rajtolunk és lámpafénynél intenek le, ez egyben érdekes és látványos, nemcsak nekünk, hanem a rajongóknak is. ”

Lewis Hamilton – Mercedes

“Az Abu Dhabi verseny mindig egy élményekben gazdag hétvége, amit nagyon kedvelek. A pálya és az egész Yas Marina komplexum lenyűgöző és az ami igazán különlegessé teszi a futamot, az az, hogy még napfényben rajtolunk, de már holdfényben végzünk.
Három versennyel a szezon vége előtt, még nem adtuk fel, mert még sok mindent elérhetünk ezalatt az idő alatt. Ez most a csapat összhangról szól és arról hogy biztosan tudjunk pontokat hozni, mind Nico, mind pedig én is, hogy a többi csapatot magunk mögött tudhassuk. Felkészültünk a harcra!”