Forma1-Live.hu

Massa nem tudja elfogadni büntetését

Felipe Massa, aki a Ferrari színeiben utoljára versenyzett a Brazil Nagydíjon, egyszerűen nem tudja elfogadni a stewardok döntését Interlagosban.

Massát a bokszutca bejáratánál felfestett fehér csíkon történt áthajtása miatt büntették meg a versenyen. Boxutca áthajtásos büntetése miatt végleg elköszönhetett a dobogótól, pedig a hétvégi tempóját tekintve nagyon jó eséllyel pályázott a pódium valamelyik fokára. Felipe már a verseny rajtjánál jelezte komoly szándékát, mivel a brazil talán élete legjobb indulását hajtotta végre, több versenyzőt megelőzve. Ráadásul csapattársa, Fernando Alonso is jelezte, hogy ha lehetősége adódik rá, akkor mindenképpen segíteni fogja Felipét, hogy hazai versenyén dobogóval búcsúzhasson a Ferraritól. Erre viszont a versenyfelügyelők döntése miatt nem kerülhetett sor.

„Hihetetlen, hihetetlen, hihetetlen az, amit az FIA csinál.”- kiabálta a brazil pilóta idegesen a csapatrádióban.

„A pálya azon pontján van egy kanyar, de az valójában olyan, mint egy egyenes. Semmi előnyt nem szereztem azzal a vonalátlépéssel. Semmit! Két autó is átment azon a bizonyos ponton, de azt a televíziók nem mutatták. Nekem azt mondták, hogy vigyázzak a vonalra. De nemcsak nekem kellett óvatosnak lennem, és nem igazán panaszkodtak emiatt. Ennek ellenére csak én kaptam büntetést.”- nyilatkozta a verseny után a brazil Sport TV– nek.

Fotó: REUTERS/Paulo Whitaker