Forma1-Live.hu

Hivatalos az új időmérő!

Már korábban megírtuk, hogy az idei évtől új időmérő rendszert akarnak bevezetni.

Ecclestone el is mondta erről a véleményét, viszont úgy gondolta, ez maximum Spanyolországban valósulhat meg először.

Most azonban kiderült, a Motorsport Világtanács ma reggel jóváhagyta a megújításról szóló ötletet, és már a szezonnyitó Ausztrál nagydíjon is eszerint fognak harcolni a pozícióért a pilóták.

Az új rendszer szerint a Q1 16 perces lesz, 7 perc elteltével pedig kiesik az első pilóta, aki addig a leglassabb volt. Ezután 1,5 percenként búcsúzunk egy valakitől, egészen addig, amíg 15-en nem maradnak. A Q2 egy perccel rövidebb lesz, így ott 6 perc elteltével esik majd ki az első versenyző, és a Q3-ba végül csak 8 pilóta juthat majd tovább. A Q3 14 perces lesz, 5 perc elteltével búcsúzunk az első pilótától, és egészen addig tart az időmérő, amíg végül csak 1 pilóta marad.

www.f1fanatic.co.uk