Forma1-Live.hu

Így lehet keresni a Forma1 világában

A négyszeres világbajnok, Sebastian Vettel szerint egy McDonalds- ban dolgozó jobban keres, mint a szerelőik.

Ha figyelembe vesszük, hogy az istállók a GP-helyszínekre már hétfőn vagy kedden megérkeznek, a szerelők azok, akiknek össze kell szerelniük az óriási mobilépületeket, amikben a pályán a pilóták, a menedzserek laknak, esznek, élnek, akkor ez cseppet sem túlzó megállapítás a fiatal német pilótától.. Az autókon csütörtök éjféltől vagy hajnal egytől reggel 8-ig vagy 9-ig, péntek éjféltől reggel hatig nem lehet dolgozni, vagyis maximum nyolc, illetve hat órájuk szabad, az is éjszaka. Ráadásul a munkatilalmat évente kétszer meg lehet szegni, akkor 0-24-ben is foglalkozhatnak a kocsikkal vagy bármivel a paddockban. A szerelő továbbá nem csak javítja a gépeket, hanem részt vesz a boxkiállásokban, ő cseréli le a kereket vagy emeli fel az autót – vagyis a felelősség így még nagyobb, egyetlen kis hibáján elmehet egy egész futam, egy egész hét munkája, ha netalántán döntő nagydíjon csinálja, egy egész évé.

“A szerelők hihetetlen munkát végeznek, szerintem jobban megéri McDonald’s-ban melózni, mint a Forma-1-ben”- mondta Sebastian Vettel.

A legjobban természetesen a Red Bull Racingnél lehet keresni, mivel ott győzelmi bónuszok is előfordulnak. Ha a versenyzők csúcsfizetését levesszük akkor minden bizonnyal Adrian Newey keres a legjobban a körülbelüli 10 millió euroval.

Ime az átlagfizetés a Red Bull Racing istállónál:

A rutinosabb mérnökök átlagban 110 ezer euro.

A telemetriát analizáló szakemberek 70 ezer euro.

Az újonc mérnökök 50 ezer euro.

A szerelők főnöke 60 ezer euro.

A tapasztaltabb szerelők 50 euro.

PR-részleg átlag 70 ezer euro.

A marketinges asszisztensek 24 ezer euro.

Átlagszerelők 45 ezer euro.

Kamionsofőr, illetve logisztikai irányító 45 ezer euro.