Forma1-Live.hu

Kobayashi versenyez Suzukában

Kamui Kobayashi fogja vezetni a Caterhamet a vasárnapi Japán nagydíjon, de az első szabadedzésen helyet kap Roberto Merhi is.

A japán pilóta sorsa versenyről versenyre változik, amióta az új tulajdonosok vették át a Caterham csapat irányítását. Szerdán a csapat közzétette, hogy a mostani japán versenyen Kobayashi ülhet be a kormány mögé, míg az Olasz nagydíj után Roberto Merhi másodszor is lehetőséget kap a pénteki, első szabadedzés alkalmával.

Kobayashi örült a lehetőségnek, amit már régóta várt és köszönte szurkolói támogatását.
“Több, mint egy éve várok erre a versenyre. Suzuka mindig is jelentős helyszín volt számomra. 2009-ben it debütáltam egy szabadedzésen és 2012-ben itt álltam először dobogóra. Ezúton köszönöm szurkolóim támogatását és hogy lehetővé tették számomra, hogy újból itt versenyezhetek, ez sokat jelent számomra.”