Forma1-Live.hu

Jövőre is dominál a Mercedes

Az elmúlt 2 évben a Forma 1-ben nem sok szabály, sőt mondhatni, szinte semmi nem változott.

Így lesz ez a következő szezonra is. Éppen ezért, a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner úgy gondolja jövőre is a Mercedes lesz az a csapat, aki dominálni fog, és őket kell majd legyőzni. Hozzá tette ugyan, hogy a Ferrari az idei évben nagyot lépett előre, és ahogy azt az olasz istálló is elmondta, jövőre nyerni szeretnének, Horner is bízik benne, hogy valaki meg tudja verni a Mercedeseket, ám pontosan tudja, hogy ez kemény feladat lesz mindenki számára.

Daniel Ricciardo egyet értett főnökével. Ő is így látja a dolgokat, és pontosan tudják, hogy a Mercedesnek idén nem egy futama volt, ahogy nem hozták ki magukból a maximumot. Ha szorultabb helyzetben voltak, egyből feljebb tudtak tekerni, és valószínű, hogy a tél folyamán nem a többi csapat fog közeledni rájuk, hanem megint ők fognak egy hatalmas lépéssel a többiek előtt járni.

www.mirror.co.uk