Forma1-Live.hu

Kínai nagydíj pályainformáció

Idén a Kínai nagydíjat, az előző évekhez hasonlóan, a Shanghai International Circuit versenypályán rendezik meg. A négynapos esemény a csütörtöki sajtótájékoztatókkal veszi kezdetét, melyen több csapat versenyzői vesznek részt.

Pénteken a szabadedzések magyar idő szerint reggel 4 és 8 órakor kezdődnek, melyet a csapatvezetők tájékoztatója követ 10 órakor, amelyen részt vesz Andy Cowell, a Mercedes motortervezője, a Renault helyettes technikai igazgatója, Rob White, Pat Fry a Ferrari mérnökigazgatója, az FIA képviseletében a versenyigazgató Charlie Whiting és meglepetésre Jasuhisa Arai is a Honda Forma-1-es projekt vezetője.

Szombaton a 3. szabadedzés hajnali 5 órakor veszi kezdetét, melyet az időmérő követ 8:00-kor A vasárnapi futamot pedig 9 órától láthatjuk.

A Shanghaji pályán különösebb módosításokat nem végeztek, a kötelező karbantartáson kívül, így a versenyzők számára sem lesz meglepetés. A tavalyi versenyhez hasonlóan idén is két DRS zónát jelöltek ki, az egyik érzékelési pontja a 12-es kanyarban, a másik a 16-os ív előtt lett elhelyezve, míg az aktiválási pontok 752 méterrel a 14-es kanyar előtt és 98 méterrel a 16-os kanyar után vannak.

A negyedik versenybíró egy mexikói ex versenyző és csapat tulajdonos Adrian Fernandez lesz.

A kínai versenypályán a két héttel ezelőtti Bahreini futamhoz hasonlóan kétféle abroncsot használhatnak a versenyzők és a csapatok, a közepes és a lágy keverékeket.

mercedes-benz-blog.blogspot.com