Forma1-Live.hu

Massa: El akartam kerülni Rosberget

Felipe Massa, a Ferrari brazil pilótája a kilencedik helyen ért célba, miután az első körben megpörgött autójával.

Massa kicsit elmérte a hosszú egyenes féktávját, aminek következtében megcsúszott. Hogy elkerülje az ütközést Nico Rosberg Mercedesével, elrántotta a kormányt, ettől viszont megpörgött a Ferrarival a brazil. Kevésen múlott, hogy ne találja el csapattársa Fernando Alonso autóját forgás közben.

„Sok autó haladt egymás mögött, és én Fernando mellett voltam. Itt gyorsabbak voltak az autók, mivel próbálták megelőzni a két Saubert. Én inkább Fernando jobbjára húztam, már mellette voltam és fékeztem – de kicsit később, mint a mellettem lévők. Jobboldalon voltam tehát, és nem tudtam balra menni. Mivel több autó is volt a kanyarban, majdnem nekimentem Rosbergnek. Muszáj volt félrerántanom a kormányt, hogy elkerüljem az ütközést, így megpördültem. Szerencsém volt, hogy senki sem hajtott belém, de ezzel elúszott a versenyem”- nyilatkozta a versenyző a futam után.

 

(fotó:ACTION IMAGES)