Forma1-Live.hu

Massa akár ülés nélkül maradhat jövőre?

Massa számára viszonylag kevés alternatíva maradt a királykategóriában.

Felipe Massa kedd este jelentette be, hogy 2014- től nem ő vezeti a második Ferrarit. Az utolsó versenyein is szeretné a legjobbját nyújtani és segíteni szeretné, mind a Ferrarit, mind Fernando Alonso- t. A brazil pilóta  szeretne a Forma1- ben maradni, de csak top csapatnál akar vezetni. Erre viszont kevés az esélye, mivel sem a Lotus, sem a Sauber nem tudná állni a pilóta fizetési igényeit.

„Hogy őszinte legyek, ez a lehető legrosszabb hír – nem számítottam rá. Sajnálom Felipét, habár van élet a Ferrari után is”- mondta Rubens Barrichello, aki szintén vezetett a Ferrarinál, és Felipe jó barátja.

A háromszoros világbajnok, szintén brazil Emerson Fittipaldi is sajnálja a bejelentést, és reméli, nem marad brazil pilóta nélkül a Forma1.

„Először is, remélem, hogy Felipe – az ő tudásával és tehetségével – talál magának egy jó csapatot, és további győzelmek állnak előtte. Ezt kívánom. Ha nem, akkor sajnos megeshet, hogy nem lesz brazil versenyző (az F1-ben)”- közölte Fittipaldi.