Forma1-Live.hu

Mercedes motorral jobban ment volna

A Red Bull 6 év utál teljesített utoljára ennyire rosszul az F1-ben.

2008 óta ez volt az első szezonjuk, amikor egyszer sem sikerült a dobogó legtetejére állniuk, és amikor a konstruktőrök versenyében ennyire hátul végeztek. Ricciardo azonban elmondta, mi volt a baj.

A szűk, és kanyargós pályákon jó köröket futottak, ebből is látszott, hogy a Red Bull a 2015-ös évre is ütős karosszériát állított össze, és hogy a probléma a Renault motorokkal volt. Ricciardo elmondta, amikor új orrkúpot és szárnyakat kaptak Silverstonban, akkor minden egyre jobb lett az autón, majd a Magyar nagydíj után sorra fejlődést éreztek. Viszont a Renault által szolgáltatott erőforrás kevésnek bizonyult

Ricciardo biztos benne, hogy ha a szezon 2. felében Renault helyett Mercedes motorok vannak az autóban, akkor néhány versenyen elhódíthatták volna az első helyet az Ezüst nyilak elől.