Forma1-Live.hu

Mi legyen a hétvégékkel?

Az utóbbi, eső által elmosott szabadedzések fényében felmerült, hogy mi lenne, ha rövidítenék a hétvégéket.

Ugyanis több pilóta is ráébredt arra, hogy a pénteki gyakorlásnak nem sok értelme van, hiszen nem sok aktivitást mutat. A mostani rend, miszerint pénteken 2, szombaton pedig egy szabadedzést tartanak az időmérő előtt, 2006 óta létezik.

Felvetődött, hogy a pénteki napot kihúzzák, és mindent szombatra és vasárnapra sűrítenek be. Ez azonban azt eredményezné, hogy jóval le kell csökkenteni a szabadedzések idejét.

Jean Todt elmondta, nem feltétlenül akar ezekbe az átalakításokba belevágni az FIA. Elvégre a pályák vezetőinek is nehéz lenne ezt beadni, plusz a mostani, mexikói nagydíj is azt mutatta, hogy pénteken is hatalmas érdeklődés van az edzésekre. Todt mindenesetre azt is elmondta, ha valaki előállna egy olyan ötlettel, ami megfelel mindenki számára, az FIA elgondolkozna a dolgon. Most azonban, látva néhány helyszín hatalmas érdeklődését, Todt személyesen úgy érzi, inkább nyújtani kéne a hétvégéket, nem rövidíteni.

hird
motorsports.nbcsports.com