Forma1-Live.hu

Mi lett a Mercedessel? Vettelé a pole!

Izgalmasnak ígérkezett a szingapúri nagydíj időmérő edzése, hiszen a 2 Mercedes a szabadedzések során sem mutatott kimagasló teljesítményt. Azonban mindenki azt hitte, csak “altatnak”, ám nem így volt.

A Q1-ben még csak a mezőny végére figyeltünk, ahol történt egy helycsere, hiszen nem a 2 McLarentől, hanem a 2 Saubertől kellett búcsúznunk Maldonadon és a 2 Manoroson kívül.

A Q2-ben sem találtak magukra a Mercedesek, ám ekkor már nem csak a 2 Ferrari és a 2 Red Bull került eléjük, hanem Max Verstappen is. A Toro Rosso másik pilótája azonban nem lehetett ennyire elégedett, ugyanis falhoz csapta az autóját, melynek következtében eltört a felfüggesztése. Sainz mellett még a 2 McLarentől, és a Force Indiáktól búcsúztunk.

A Q3-ben folytatódott a Ferrari remek szériája. Első gyors köre után Vettel azonnal a pole-ba került. Ám ez nem volt elég a németnek. A leintés előtt elment még egy körre, és több, mint fél másodpercet vert a második helyen végző Ricciardora.

A Ferrari örülhet, hiszen Kimi Räikkönen a harmadik helyen végzett. Mögött Kvyat, Hamilton, Rosberg, Bottas, Verstappen, Massa és Grosjean volt a sorrend.

A kérdés már csak az, hoyg mi történt a Mercedesekkel, és pláne Lewis Hamiltonnal.

hird
formula.hu