Forma1-Live.hu

Bottas egymás után harmadszor is a dobogón

Valtteri Bottas kiváló teljesítménnyel meg tudta tartani második helyét a Német nagydíjon, amivel értékes pontokat szerzett csapatának.

Bottas Spielberg és Silverstone után Hockenheimben is a dobogóra állhatott, ezzel zsinórban dobogós helyét szerezte meg.

Felipe Massa rögtön a rajtot követően összeakadt Kevin Magnussennel és kiesett a versenyből, így a Williams sorsa Bottas kezében volt. A finn versenyző a verseny hajrájában remekül meg tudta őrizni második helyét, a nyomában próbálkozó Lewis Hamiltonnal szemben, aki gumiproblémákkal küszködött. Így Bottas 18 pontot szerzett saját maga és csapata számára és mivel a Ferrarinál is csak egy versenyző, Fernando Alonos volt képes pontot szerezni, szám szerint 10 egységet, a Williams istálló megelőzte a Ferrarit a konstruktőri tabellán. Ezzel elérték céljukat, amit a futam előtt Rob Smedley fogalmazott meg, hogy a Ferrarit megelőzzék.

Bottas így nyilatkozott a versenyt követően:
“Élvezetes volt, főleg az utolsó három kör, ami eléggé szoros volt Lewissal és boldog vagyok, hogy a két Mercedes között tudtam végezni. Tudtuk, hogy nehéz lesz két kiállással teljesíteni a futamot, de minden a terv szerint működött.”