Forma1-Live.hu

Újra lehet Nürburgring

Mára már szinte biztosra vált, hogy 2016-ban visszatér a Német nagydíj, és ismét Hockenheimben, mint legutoljára, 2014-ben.

Habár a szabálynak megfelelően most a Nürburgringnek kellene futamot rendeznie, az idei elmaradt verseny miatt, az anyagi háttér továbbra sincs meg ehhez a feladathoz. Ecclestone elmondta a véleményt, hogy miért is alakulhatnak úgy a dolgok, hogy nem kerül sor már futamra a közeljövőben a Nürburgringen.

Ugyanis amikor a pályát eladásra kínálták, Ecclestone megegyezett velük, hogy megveszi, azonban volt egy másik cég, aki 1-2 millióval többet kínált a pályáért, így végül velük kötöttek üzletet. Ecclestone számára ez csak azért furcsa, ugyanis ő, mint mondta, 100 évre előre biztosíthatta volna, hogy megrendezzék a futamot a pályán.

Most azonban egy Capricorn nevű végnek köszönhetően mégis úgy néz ki, 2017-ben ismét a nürburgringi aszfaltcsíkon láthatjuk körözni az autókat.

topcar.co.za