Forma1-Live.hu

A Lotus biztosan nem tesztel Jerezben

Az enstone-i gárda a héten erősítette meg, hogy nemvesz részt sem az új, sem pedig régi autójával a január 28.-án induló jerezi tréningen.

Eric Boullier a BBC-nek tett interjújában elmondta, szerinte nem csak ők lesznek az egyetlenek, akik kihagyják az első, négy napos tesztelést .
„Meglátják, nem cask mi nem leszünk ott, Jerezben. Eztbiztosra vehetjük.”

A csapatfőnök azt is hozzátette, hogy az új E-22-es konstrukciójuk nem fog elkészülni január végéreés tisztában van ennek jó és főként rossz oldalával is.
„Épphogy a teszt után fejezzük be a fejlesztéseket, ez bizonyos szemszögből nézve pozitív is lehet számunkra, hiszen less időnk szemügyre vennünk mit csinált a többi csapat, miközben senki sem láthatja mi éppen mit csinálunk. Ugyanakkorfigyelnünk kell arra is, hogy ne veszítsünk sokat ezzel.”

Jerezt követően nyolc napos Behreini tesztelésre lesz csupán lehetőségük.