Forma1-Live.hu

A McLaren nem tétovázott

Kevin Magnussen a McLaren 3. számú pilótája volt ebben az évben. Úgy fogadta el ezt a szerepet, hogy 2016-ban újra üléshez juthat a csapatnál. Amikor azonban bejelentették, hogy mind Fernando Alonso, mind pedig Jenson Button marad, várható volt, hogy a McLaren nem hosszabbít Magnussennel. Ezt azonban nem a legszebb formában tették meg.

Magnussen úgy nyilatkozott a dologról, hogy amikor eljött a szerződés opciójának határideje, ő várt, majd 1 héttel később e-mailen kapta meg a hírt, miszerint a McLaren semmiféleképpen nem tart rá igényt a következő szezonban. Azt is hozzátette, nem haragszik, hiába a születésnapján közölték ezt vele, hiszen ez már csak részlet kérdés volt, számított erre.

Mikor a jövőjéről kérdezték, elmondta, más csapatokkal is tárgyal, és továbbra is az a célja, hogy az F1-ben maradhasson, és egyszer világbajnok lehessen. Ezenkívül más kategóriákban is szétnézett már, hiszen mint mondta, a versenyzés az élete, és ő versenyezni is fog.

grandprix20.com