Forma1-Live.hu

A Mercedes tart a riválisoktól

A Mercedes csapatvezetője, Toto Wolff az elkövetkezendő fejlesztésekről nyilatkozott.

A Mercedes még 7 zsetont használhat fel fejlesztésre, azonban Wolff kiemelte, az nem jelenti azt, hogy automatikusan az övéké marad a legjobb autó a mezőnyben. Mivel hatalmas előnnyel indultak az erőforrás, és minden más terén a többi csapattal szemben, így az ő fejlesztéseik már nem lehetnek annyira hatékonyak, mint a kisebb csapatoké.

Wolff elmondta, gőzerővel dolgoznak a fejlesztéseken, azonban idővel a tanulási görbéjük, az előbb említett okból egyre laposabbá fog válni, míg a kis csapatoké meredekebbé. Ez annyit jelenthet, hogy idővel a 2 görbe találkozik, viszont korántsem garantálja azt, hogy lesz erősebb autó a Mercedesnél.

Mindenesetre a csapat számol azzal a ténnyel, hogy még az idény végén utolérik őket, és sokkal szorosabb harcot kell megvívniuk a világbajnoki címért, mint tavaly.

f1madness.co.za