Forma1-Live.hu

Átalakították a box kijáratot Koreában

Mivel a pilóták sokat panaszkodtak a kijáratról, ami közvetlenül az első kanyarba vezetett, módosításokat alkalmaztak a pályaszakaszon.

A versenyzők szerint jobb lett valamivel a helyzet, de még mindig van mit tenni a box kivezetőnél.

„Vannak rajta nagy bukkanók, amik nem éppen ideálisak. Lehetne jobb is.”- nyilatkozta a finn bajnok, Kimi Räikkönen.

„Mint pilóták, változtatást szerettünk volna, hiszen mondhatni vakon tértünk vissza a pályára a bokszból. A mostani megoldás kedvez nekünk, de azt nem vettük észre korábban, hogy hatalmas bukkanók vannak rajta. Remélhetőleg jövőre, mikor visszatérünk, ezeket a hibákat is kijavítják majd, mert ebben az állapotban veszélyesek. Nem egyszer állóra kellett fékeznünk mind a négy kereket, mert megdobott minket az ugrató. Jelenleg nem olyan, mint egy versenypálya, sokkal inkább egy tanuló szakasz, ahol a szintkülönbségek kezelését kell gyakorolni. Volt, hogy teljesen elemelkedett az autó az aszfaltról.”- tette hozzá a 2009- es brit világbajnok, Jenson Button.

 

(fotó: GETTY IMAGES)