Forma1-Live.hu

Az FIA döntött, szigorodik a rádióforgalom

A Szingapúri nagydíjtól kezdődően tilos lesz minden olyan rádióüzenet, ami a versenyzőt segíti a jobb teljesítmény elérésében. 

Charlie Whiting bejelentette, hogy a soron következő versenyhétvégétől tiltva van minden olyan rádióüzenet, adattovábbítás a csapat és a pilóta között, melyben a pilótát tájékoztatják a teljesítménye javítása érdekében, például az ideális ív megválasztása. Ezzel az FIA növelni akarja a versenyzők szerepét a Forma-1-ben.

Egyre inkább meghatározó volt, hogy a mérnökök utasították a pilótát, hogy éppen mit csináljon, vagy állítson az autó beállításán, hogy a legtöbbet hozza ki a versenygépéből és ne veszítsen időt az előtte, vagy éppen mögötte haladóhoz képest.

Whitingék éppen ezeket akarják visszaszorítani, megszüntetni, ezzel kiegyenlíteni a pilóta szerepét a technika szemben.
“Mostantól kezdve tilos a bokszutca mellől a versenyzőknek továbbítani olyan rádióüzeneteket, amelyek a versenyautó vagy a versenyző teljesítményére utalnak.”

Sokan örömmel fogadták ezt a szabályzást, mivel így a versenyzők nemcsak bábok lesznek a volán mögött, hanem egyéni döntéseikkel még nagyobb befolyással lesznek a verseny kimenetelére.
Persze most is akadnak kételkedők, akik azt hangsúlyozzák, hogy ez egy csapatverseny és a versenyzőnek együtt kell működnie a szakemberekkel a legjobb eredmény elérésében.

Sarkalatos pontja, ami izgalmasabbá teheti a futamokat, hogy az idén bevezetett üzemanyag szabályozásban is a pilóták magukra lesznek utalva, így koránt sem lesz biztos a leintéskori sorrend. A puding próbája az evés szoktuk mondani, meglátjuk hogy boldogulnak a csapatok és főként a versenyzők ezzel a helyzettel.