Forma1-Live.hu

Az FIA engedélyezte a gumiégetést

2014-től az FIA módosította a levezető körben, a versenyzőkre vonatkozó szabályokat. Így lehetővé tették, hogy a mindenkori futamgyőztes, a tiszteletkörében gumit égethessen. 
2013-ban Sebastian Vettel többször is “fánkozott” autójával, először az Indiai nagydíjon, amikor is világbajnok lett és nem hajtott be a bokszutcába, hanem a célegyenesen megállva égette le a gumit autójáról. Ez a kis incidens 25 ezer eurójába került a négyszeres német világbajnoknak.
Azonban Vettel nem törődött a szabállyal és a hátralévő versenyeken is megpörgette a Red Bullt.

Ezért az FIA úgy határozott, hogy módosítja a levezetőkörben érvényes előírásokat, hogy egyszer és mindenkorra tisztába tegyék, mit szabad és mit tilos tennie a versenyzőknek.
A szabályzat arról rendelkezik, hogy a leintést követően nem állhatnak meg alapos indok nélkül a pályán a versenyzők, illetve egyenesen a  parc fermébe kell menniük autójukkal. Ezt kibővítették, annyival, hogy a mindenkori győztesnek megadták a lehetőséget az egyedi ünneplésre, ám 3 előírásnak, így is eleget kell tenni:
1. az ünneplésével nem veszélyeztetheti a versenyzőtársait és a pályabírókat,
2. autója szabályosságát nem kérdőjelezhetik meg,
3. nem késheti le a díjátadó ünnepséget sem.

A második pont esetében főként az üzemanyag szintre kell figyelniük a pilótáknak, hogy legyen elegendő mennyiség a tankban a motorbőgetéshez, a parc fermébe eljutni és a mintavételre is.

mascoche.net