Forma1-Live.hu

Bajban a McLaren, a Lotus jól teljesített

Olasz és német sajtóban megjelent hírek szerint a McLaren-Mercedes 2014-es autója nem ment át a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) töréstesztjén. Így át kell dolgozniuk ütemtervüket és az autón módosításokat kell eszközölniük, így a gárda Jerezi tesztelése is veszélybe kerülhet.

A szabályok értelmében csak az a csapat indulhat a teszten, amelynek autója teljesítette az FIA töréstesztjét. Több csapat is sikeresen abszolválta az előírásokat és ezidáig csak a McLaren bukott el.

A wokingi istálló szóvivője a Motorsport-Total-nak tett nyilatkozatában jelezte, hogy autójuk, az MP4-29, valóban megbukott a törésteszten, azonban nem nevezte kilátástalannak helyzetüket.
„Minden szezon elején a csapatok szeretik feszegetni határaikat, a jobb teljesítmény érdekében és ez a 2014-es évre különösen igaz. Csapatunk, a McLaren teljesíteni fogja a teszteket, mielőtt az autót a versenypályára küljük!”

 

A Lotus örömmel számolt be arról, hogy bár az első teszten nem lesznek jelen és autójuk még messze nem áll készen, mégis sikeresen vették az FIA töréstesztjét.

Az enstone-i gárda pár hete tette közzé, hogy kihagyják a Jerezi lehetőséget, mert autójukkal nem készülnek el időben és a tavalyi modellel nem látják értelmét a tesztnek.

A 2014-es E22-es fejlesztést csak február elején mutatják be a közönségnek és először a Bahreini teszt alkalmával használják.

hird