Forma1-Live.hu

Bottas és Alonso is rajthoz állhat Malajziában

Fernando Alonso és Valtteri Bottas is elutazott a Maláj nagydíj helyszínére, ám a csütörtöki vizsgálatoktól függ rajthoz állásuk.

A McLaren-Honda csapata hivatalos közleményben adta hírül, hogy Alonso elutazott Sepangba. A spanyol pilóta a hétvégén átesett egy szigorú orvosi vizsgálaton, ahol versenyzésre alkalmasnak találták.
Fernando Alonso az utolsó téli teszt előtt szenvedett súlyos agyrázkódást, így ki kellett hagynia a szezonnyitó Ausztrál nagydíjat, amelyen Kevin Magnussen helyettesítette. A lábadozását követően speciális edzésprogramot követve épült fel teljesen, most induláshoz kész és alig várja, hogy az MP4-30-as versenygép volánja mögé ülhessen.

A Williams finn pilótája a Melbourne-i versenyhétvégén, közvetlenül az időmérő után panaszkodott hátfájásra. Az orvosok, a vizsgálatokat követően nem engedték versenyezni, így ő is kihagyta a szezonnyitót. Azóta, úgy érzi teljesen felépült és versenyre kész.

Mindkét pilótát csütörtökön újra megvizsgálják a Nemzetközi Automobil Szövetség orvosai és ők döntik el, hogy rajthoz állhatnak-e a szepangi versenyen.

hird
bleacherreport.net