Forma1-Live.hu

Egy győzelmet “dobott el” Räikkönen?

A Scuderia Ferrari elnöke, Sergio Marchionne szerint versenyzője, Kimi Räikkönen akár meg is nyerhette volna az Olasz Nagydíjat.

A finn világbajnok két év után, az első sorból várta a startot Monza- ban, de a siker rögtön az indulásnál el is úszott. 2007 világbajnoka borzalmasan rajtolt, minek következtében pár méter alatt a legutolsó pozícióba esett vissza. Räikkönen a verseny után arról nyilatkozott, hogy nem tudja mi törtét, mert ő mindent úgy csinált, ahogy eddig is szokta.

A versenyen azonban Räikkönen megmutatta a tifosinak, hogy miért ő az egyik legjobb versenyző a világon. Az egész mezőnyön átgázolva, végül az ötödik helyig jött előre a Ferrari csapat hazai versenyén.

Sergio Marchionne örül a sikernek, hiszen másik pilótája, Sebastian Vettel a második helyen ért célba, ám úgy véli, hogy ha Kimi nem ront a startnál, akkor akár nyerhetett is volna:

“Nagyszerűen hozta vissza az elbukott helyezését. Sajnálatos a hibája a rajtnál. Ha az nem lett volna, akkor biztos vagyok abban, hogy Kimi megszorongatta volna Lewis- t az első helyért. A hiba nélkül koránt sem biztos, hogy ez a végeredmény született volna.”

Fotó: AFP/Andreas Solaro