Forma1-Live.hu

Ennél sikeresebb Alonso visszatérést szeretnénk

Egyre valószínűbb, hogy Fernando Alonso visszatérése már csak pusztán formalitás lesz.

Alonso még részt kell vegyen a Nemzetközi Automobil Szövetség(FIA) szakembereinek végső vizsgálatán, ami közvetlenül a hétvégi, Maláj Nagydíj előtt lesz. Az eddigi vizsgálatok szerint minden rendben van a kétszeres világbajnokkal, így bizakodva váratja, hogy számára is elkezdődjön a 2015- ös Formula1- es világbajnokság, a McLaren-Honda színeiben.

“Voltam a főhadiszállásunkon, ahol kipróbáltam a szimulátort is. Sokat kell majd dolgoznunk a mérnökeikkel, hogy gyorsabbá és megbízhatóbbá tegyük a versenyautóinkat, de bízom a csapatunk sikerességében.”– nyilatkozta a kétszeres világbajnok spanyol versenyző.

Alonso minden bizonnyal, a 2013- as Maláj Nagydíjnál sokkal sikeresebb visszatérésről álmodozik:

Fotó: Jorge Guerrero/AFP/Getty Images