Forma1-Live.hu

Hamilton mindent vinne

Elképesztő menetelést rendez Lewis Hamilton az idei versenyszezonban.

Egyenlőre verhetetlennek tűnik a Mercedes Gp.,  így a versenyeken azon izgulhatunk, hogy legalább az istálló két pilótája, Lewis Hamilton-Nico Rosberg legalább versenyeznek egymással a győzelemért. A 2008- as brit világbajnok Hamilton azonban még nem 100%-ig elégedett az idei szezonnal, mivel szeretné meggyőző fölénnyel maga mögé utasítani márkatársát, Nico Rosberg- et. Öt futam után 4:1- re állnak a házon belüli csatában, Hamilton javára, de tudja, hogy fejlődnie kell, mert Rosberg komoly ellenfélként a sarkában liheg.

” Igyekszem a tökéletességre törekedni. Remek napot zártunk Barcelonában is, de igyekeznem kell, mert Nico gyorsabb volt, mint én, hiába végeztem előtte. Bahrein után ismét szerencsés győzelmem volt. Egyáltalán nem vagyok elégedetlen, vagy ilyesmi, de jóval többet akarok. Nico bizonyos pályákon gyorsabb nálam, így olyan versenyekre van szükségem, mint például Kínában is volt, ahol  meggyőző fölénnyel nyertem.”- nyilatkozta lelkesen a brit világbajnok.

Fotó: Getty Images