Forma1-Live.hu

Hivatalos: Vettel távozik a Red Bulltól

Sebastian Vettel beindította a pilótapiacot, amikor szombaton reggel bejelentette, év végén elhagyja a Red Bullt. Helyére a Toro Rosso versenyzője Daniil Kvjat ülhet.

Már lehetett hallani olyan hírekről, hogy a német év végén elhagyja a bikákat, de ezidáig ezt cáfolta, mind a csapat, mind pedig Vettel. Azonban a Japán nagydíj időmérőjének reggelén érkezett a hivatalos bejelentés, Vettel távozásáról, akinek még volt érvényes szerződése a következő idényre.

“Úgy határoztam, hogy év végén, 15 nagyszerű év után elhagyom a Red Bullt. Ez egy nagyon nagy és nehéz döntés volt. A Toro Rossonál kaptam a lehetőséget, hogy a Forma-1-ben versenyezhessek és velük lettem először futamgyőztes. Ezt követte a négy világbajnoki cím a Red Bull Racinggel. Ezek mellett számos remek élmény köt hozzájuk és egyfajta családi kötelék alakult ki közöttünk. Ezt nem veheti el tőlem senki.
Most azonban úgy döntöttam tovább lépek és megteszem a következő lépést a karrieremben. Mindenekelőtt szeretnék köszönetet mondani Dietrich Mateschitz-nek, Dr. Helmut Markónak, Christian Hornernek és a Red Bull egész családjának, valamint a Scuderia Toro Rossónak. Hálás vagyok az elmúlt években nyújtott támogatásukért.

A jövőbeli terveimet nemsokára hivatalosan is bejelentem.”

Christian Horner elmondása szerint csütörtökön még a jövő évi felkészülésről beszélgettek és szombaton jött a hideg zuhany. Ő már nevesített egy csapatot, akitől egy visszautasíthatatlan ajánlatot kapott. Ez a csapat nem más, mint a FERRARI.
Horner arról is nyilatkozott, hogy ahogy a Red Bullnál szokás, most is házon belül fogják megoldani a pilótakérdést és Daniil Kvjatot választották Daniel Riccardo csapattársának.
Így elképzelhető, hogy Jean-Eric Vergne maradhat a Toro Rossonál.

Egy biztos, Sebastian Vettel beindította a pilótapiacot. Amennyiben a Ferrarihoz igazol, akkor Alonso vagy Räikkönen helyére. Erre titkon mindenki tudhatja a választ, Fernando Alonso távozását vetíti elő Vettel érkezése.

Sebastian Vettel 2009-ben csatlakozott a Red Bullhoz és ezidáig 38 győzelmet, 44 rajtelsőséget és 8 világbajnoki címet, 4 egyéni és 4 konstruktőri trófeát szerzett a csapattal.