Forma1-Live.hu

Hülkenberg örül az orosz befektetőknek

Örül az új támogatók érkezésének a Sauber istálló német versenyzője, Nico Hülkenberg.

A Sauber a héten jelentette be, megmenekült az anyagi csődtől, miután megállapodást kötött egy orosz befektetői csoporttal. Az istálló az elmúlt időszakban anyagi problémákkal küszködött, és a hírek szerint Nico Hülkenberg kifizetése is elmaradt, így az ő jövője is veszélybe került a csapatnál.

A 25 esztendős versenyző azonban elárulta, nagyon örül annak, hogy megoldódni látszanak a problémák.

„Igazán pozitív hír volt ez, és szükség is volt rá” – mondta Hülkenberg – „Új befektetőkkel és több pénzzel egy csapat jobban tudja nyomni, erősebben fejleszthet.”

A Sauber versenyzője hozzátette, a pénzügyi problémák nem voltak hatással pályán nyújtott teljesítményére.

„Nem tudtam minden részletet. A menedzsment dolga volt ez. Tudtam, hogy nincs olyan költségvetésünk, mint a topcsapatoknak, de ezt leszámítva én arra fókuszáltam, hogy a legtöbbet hozzam ki a csomagból.”

Bár az anyagi problémák megoldódni látszanak, Hülkenberg mégsem dőlhet hátra székében, az orosz befektetők kitétele ugyanis az, hogy 2014-ben egy orosz versenyző, Szergej Szirotykin is bemutatkozzon a Forma-1-ben a Sauber színeiben.