Forma1-Live.hu

Idén is gyors lesz a Williams

Az első tesztnap tapasztalatai után, bizakodóak a Williams istálló versenyzői.

Valtteri Bottas, a csapat finn versenyzője gurult pályára tegnap az FW-37- es konstrukcióval, és rögtön pár kör után bizakodó volt a folytatást illetően. Bottas 73 értékes kört tudott megtenni tegnap, így a megbízhatóság terén is jól teljesít a versenyautó.

“Minden remekül alakult. Pár alkatrész ugyan késve érkezett meg, de addig is elég következetes köröket tudtam futni. Ez jó kezdet volt, bízunk a folytatásban. Ez még csupán az első tesztidőszak, de szerintem egy nagyszerű alappal rendelkezünk. A kanyarokban is megbízható az autónk, ami még nagyobb előrelépést jelenthet számunkra. Tavaly is elég jó ütemben tudtunk fejleszteni, ez minden bizonnyal idén is segíteni fog nekünk. A köridők jelenleg még nem fontosak, dolgozunk a kijelölt tesztprogramunkon.”– nyilatkozta optimistán Valtteri Bottas.