Forma1-Live.hu

Készül az erősebb Honda

Továbbfejleszti erőfforrásait a McLaren csapat beszállítója, a Honda.

A jelenkori McLaren-Honda párosítás egyenlőre csak árnyéka a korábbi sikereknek, de a brit csapat továbbra is biztos a sikerben.

Arai Jaszuhisza, a Honda sportigazgatója például arról nyilatkozott, hogy a motorok megbízhatósága jelentőset javult, amivel elégedettek. Most már az erőforrás erejére fognak koncentrálni:

“A szezon közepénél tartunk most. Nyilván az eddig szerzett 5 pont nem az, amit reméltünk, de azon dolgozunk, hogy a szezon második felében feljebb kapaszkodjunk. Fel fogjuk használni az összes zsetonunkat majd erre, de az, hogy milyen ütemben zajlik a fejlesztés, nyilvánvalóan titkos marad.”

Fotó: Batchelor / XPB Images