Forma1-Live.hu

McLaren nem adja fel Alonso megszerzését

Külföldi lapértesülések szerint Fernando Alonso 2015-től volt csapatához igazolhatna, ahol a jelenlegi fizetésénél jóval nagyobb, 25 milliós, éves díjazás várna rá.

A McLaren csapatfőnöke, Martin Whitmarsh már több ízben próbálta megnyerni csapatának Fernando Alonsót.
Az istálló 2015-től induló 2. Honda korszakára erősít, bővíti szakemberállományát, ahogy azt előző cikkünkben is írtuk, a Red Bulltól 2015-ös évre már leszerződtették Peter Prodromout és elképzelhetően más szakemberek is követik őt, a pilóták terén a spanyol tehetséggel erősítenének.

A Ferrari azzal, hogy 2014-től Kimi Räikkönent leszerződtették, megszegtek Alonso szerződésében egy kiegészítő bekezdést, mely szerint nem lehet magas kvalitású, bajnok versenyző Fernando csapattársa. Így a spanyol bármikor felbonthatná a megállapodást.
Egy McLaren vezető szerint: „Fernando előbb vagy utóbb elhagyja a Ferrarit” – írta a német Auto Motor und Sport.

Egy másik német lap, a Bild am Sonntag szerint a Honda is szponzorálná Alonsót így a 2015-től újra induló McLaren-Honda akár 25 milliós éves fizetést is adna a rutinos versenyzőnek.

Stefano Domenicali csapatfőnök nem törődik a szóbeszéddel, ő biztos abban, hogy Alonso a Ferrarival tart a következő pár évben. „Nem tartok tőle, hogy Fernando távozik. Még hároméves szerződése van, és a múlkor kijelentette, hogy maradni fog.” –nyilatkozta az Auto Motor und Sportnak.

A McLaren hivatalosan még nem jelentette be a 2014-ra szerződtetett pilótákat. Azt már tudni lehet, hogy Jenson Buttonnal már hosszabbítottak, Sergio Pereznek még bizonyítani kell az utolsó három futamon, de a jelek szerint ez nem csak rajta fog múlni.