Forma1-Live.hu

Megy az egymásra mutogatás

Az újra alakult McLaren-Honda a várakozásokhoz képest is gyengén szerepel, aminek következtében a szezon felénél már elkezdték az egymásra mutogatást.

A Formula1- be idén visszatérő Honda, a brit istálló versenyautóit bírálja, mivel szerintük az aerodinamikai tulajdonságaik elég gyengék, ráadásul a mechanikus tapadásuk is gyenge.

“Ha megnézzük a riválisok autóit, akkor láthatjuk, hogy a McLaren versenyautóinak gyenge az aerodinamikája, valamint sokkal rosszabb a mechanikai tapadásuk is. Így sokkal nehezebb jobb teljesítményt elérni. Nem csak kizárólag az erőforrásokon múlik a szereplésünk.” nyilatkozta a Honda sportigazgatója, Yasuhisa Arai .

Eközben a brit istálló a Honda motorjait kritizálta, mivel szerintük azok gyengesége miatt egyszerűen nem tudnak előrébb lépni, ráadásul nem tudják megmutatni a versenyautók valódi potenciálját.

Fernando Alonso, a csapat kétszeres világbajnok versenyzője, a közös fejlődés felé terelné a csapatot:

“Folyamatosan fejlődnünk kell. Dolgoznunk kell az erőforrásokon, de van mit tenni az aerodinamika terén is. Sokkal több tapadásra lesz szükségünk, ha jobb eredményt akarunk elérni.”

Fotó: McLaren