Forma1-Live.hu

Mercedes: Nem csak Alonso van a világon

Továbbra sem állapodott meg egymással Lewis Hamilton, valamint a Mercedes csapat.

A kétszeres világbajnok szerződése az idei szezon végén fog lejárni, ám a hosszabbítás még mindig várat magára. Az új kontraktus azonban valószínűleg csak formalitás, hiszen mindkét fél elégedett egymással, ráadásul a Mercedes csapat még évekig dominálhat a Formula1- es világbajnoki sorozatban. Így pedig értelmetlen lenne Hamilton távozása.

Néhányan azonban arról spekulálnak, hogy Fernando Alonso szerződésében lehet olyan záradék, ami lehetségessé tenné, hogy a spanyol versenyző a Mercedes- hez igazoljon, amennyiben mégsem hosszabbítanának Hamiltonnal.

Toto Wolff a német csapat motorsport vezetője azonban felhívta a közvélemény figyelmét arra, hogy nem pusztán Fernando Alonso az elsődleges prioritásuk:

” Fernando egy nagyszerű versenyző, de nem ő az egyedüli. Egy fontos alternatíva lehet számunkra, de hangsúlyoznám, nem az egyetlen. Egyenlőre az idei szezonra akarunk koncentrálni. Hamilton, és mi is ugyanazt akarjuk, így nincs értelme elkapkodni dolgokat. Közös és hosszú jövőt tervezünk, mind Nicoval, mind Hamiltonnal.

Fotó: Clive Rose/Getty Images