Forma1-Live.hu

Ross Brawn elhagyja a Mercedest

Ross Brawn és a Mercedes a BBC értesülései szerint nem tudtak megállapodni a jövőbeli titulusát illetően, így a szezon végével távozik az istállótól.

A manchester-i szakember távozásáról, már hónapok óta hallani, ám úgy néz ki ez most véglegesedett. A német csapat 2012 telén a McLaren technikai igazgatóját, Paddy Lowe-öt, igazolta le, azon szándékkal, hogy fokozatosan átveszi Brawn-tól az irányítást. Azonban az 58 éves szakember nem híve a vezetői feladatok és felelősség megosztásának és csak akkor maradna, ha  továbbra is  ő irányíthatja a csapatot.

Niki Lauda mindent megtett, hogy Ross Brawn maradjon, de mindhiába.

A Mercedes a következő szezonban megosztott ügyvezetéssel, Paddy Lowe és Toto Wolff páros irányítása alatt lesz jelen a Forma-1-ben. Niki Lauda továbbra is a háttérben, a felügyelőbizottságban marad.

Ross Brawn a Forma-1 egyik legsikeresebb csapat vezetője és mérnöke, hiszen világbajnoki címet szerzett a Benettonnal, a Ferrarival és saját csapatával Brawn GP-vel is, amit pont a Mercedesnek adott el 2009-ben.

Arról nem hallani egyenlőre, hogy hol folytatja tovább pályafutását, azonban több pletyka is kering erről:
– a motorszállító Hondához igazol, aki 2015-től tér vissza a száguldó cirkuszba
– esetleg egykori főnöke, Jean Todt kezei alatt tevékenykedik az FIA-nál.

Azonban még a hír megerősítésére várnunk kell, bár egyik fél sem tagadta, csak egyenlőre nem nyilatkoznak.

hird