Forma1-Live.hu

Senki nem akar három autót

Bár korábban a Ferrari istálló támogatta a háromautós szabály bevezetését, most mégis úgy gondolják, hogy nem ez a megoldás.

A nagy csapatokat “kötelezhetné” Ecclestone, hogy három versenyautót indítsanak egy szezonban, amennyiben drámaian lecsökkenne a mezőny. Ez a szabály már tavaly év végén előkerült, mikor a sereghajtó két kis csapat, a Caterham, valamint a Marussia csapat is csődbe mentek.

Időközben a Marussia csapatot sikerült megmenteni, és Manor néven már le is adták nevezésüket az idei szezonra, ráadásul már a Nemzetközi Automobil Szövetség(FIA) kötelező töréstesztjén is átment az autójuk. Jelenleg 10 csapat 20 versenyautója lesz a rajtrácson, de a középcsapatok is anyagi problémákkal küzdenek, így elképzelhető, hogy a jövőben mások is csőd közelbe kerülnek.

A legendás Scuderia Ferrari eddig támogatta a szabályt, hogy amennyiben drámaian lecsökkenne a mezőny, akkor három autót indítanának. Ezt a nézőpontjukat azonban megváltoztatták:

“Ez egy vészmegoldás lenne, ami semmiképpen sem a legjobb megoldás. Nem hisszük, hogy így kellene feltölteni a rajtrácsot. Az elsődleges célnak annak kell lennie, hogy újabb konstruktőrök érkezzenek a Formula1 világába. Természetesen, amennyiben köteleznének minket egy harmadik autó indítására, akkor azt el kell fogadjuk és tiszteletben kell tartsuk, de ismétlem, nem ez lenne a megfelelő megoldás.”– nyilatkozta Maurizio Arrivabene, a Ferrari tavaly kinevezett csapatvezetője.

Fotó: Batchelor / XPB Images