Forma1-Live.hu

Távozik a Caterham technikai igazgatója

A Caterham F1 Team, a mai szombati első szabadedzés előtt, hivatalosan is bejelentette, hogy azonnali hatállyal megválnak a technikai igazgatójuktól, Mark Smith-től.

A menesztésére a maláj istálló átszervezési stratégiája miatt került sor. Mark Smith feladatait három felé osztják majd, Gerry Hughe, Jody Egginton és John Iley veszi át a fontosabb teendőket és közvetlenül a csapatfőnöknek, Cyril Abiteboulnak, tartoznak beszámolóval.

Abiteboul megköszönte Smith munkáját és elmondása szerint nehéz döntést hoztak, de fontos volt meglépniük a teljesítmény növelése érdekében. A három tapasztalt szakembertől sokat várnak és remélik, hogy a tehetségükkel tudják fejleszteni jelenlegi teljesítményüket.

Egy időre tehát elbúcsúzunk egy remek szakembertől, aki pályafutását a Renault csapatnál kezdte 2000-ben, vezető tervezőként. 2005-től a Red Bull istállónál volt eleinte helyettes technikai igazgató, majd előléptették technikai főnöknek. 2007-től a Force India gárdáját erősítette, szintén ebben a munkakörben, majd 2011-ben csatlakozott a Caterham istállóhoz, ahonnan a mai napon elbocsájtották.

omnicorse.it