Forma1-Live.hu

Új kihívás Ricciardo-nak

Szezon közben kapott új csapattársat Daniel Ricciardo.

A Red Bull csapat ausztrál versenyzője szerint elég versenyképes autójuk van idén, és újdonsült csapatársával karöltve harcolhatnak a dobogós helyekért, akár a győzelemért is.

Max Verstappen a Spanyol Nagydíj előtt váltotta az orosz Kvyat-ot, ráadásul álomszerű debütálással. A fiatal holland pilóta legelső Red Bullos versenyén győzni tudott Barcelona-ban. Max pont csapattársa hibás taktikájának, valamint saját rendkívüli képességeinek köszönhette, hogy ő vehette át a győzelmi serleget, hiszen Ricciardo háromszor állt ki a boxba, míg ő csupán kétszer.

Az ausztrál versenyző elmondása szerint ezt elég nehéz lesz feldolgoznia, hiszen akár ő is nyerhetett volna:

“Bosszantó volt, ahogy alakult a versenyem. Remek versenyeket futottam eddig idén, ám sajnos mindig közbeszólt valami, így nem tudtam igazán kiemelkedő eredményt hozni. Nehéz lesz ezt megemészteni, de biztosan túl tudom tenni magam rajtuk. Max rendkívüli képességekkel rendelkezik, egy igazán profi pilóta. Nagyon nehéz lesz lenyomni őt, egy igazi nagy falat, ahogy Sebastian is volt 2014- ben.”

Fotó:Getty Images