Forma1-Live.hu

Új szakemberek a McLarennél?

A brit McLaren istálló napvilágra hozott egy olyan hírt, mely szerint több neves technikai szakembert szándékoznak leigazolni.

Miután átvilágították idei teljesítmény veszítésük okait, arra az elhatározásra jutottak, hogy át kell nézniük a teljes technikai stábot a jövő érdekében. A legendás brit versenycsapat 1980 óta most először kerülhet olyan helyzetbe, hogy dobogó nélkül zárnak egy versenyszezont.

„Folyamatosan vizsgáljuk, hogy miként lehetne javítani a szervezeten, hiszen az idei évvel nem lehetünk elégedettek. Folyamatos a technikai stáb toborzása, hogy erősítsünk ezen a fronton. Van néhány már leigazolt, de még be nem jelentett érkező, akikkel biztosan címlapra kerülünk majd, szóval folyamatban van néhány jó dolog. Magasról, a menedzsment szintről indulva a technikai csapaton keresztül mindent meg kell néznünk, hogy a lehető leggyorsabban visszatérhessünk a nyerő formánkhoz.”- nyilatkozta a csapatvezető, Martin Witmarsch.