Forma1-Live.hu

Újabb női versenyző a Forma-1-ben

A Sauber istálló egy újabb női versenyzőt hozhat a Forma-1-be. Eddig az Indy Carban versenyző, Simona De Silvestrónak a csapat megad minden lehetőséget, hogy beteljesítse régi vágyát és a királykategóriában versenyezzen. Legelőször is a fizikai felkészítés vár rá, majd a szezon során tesztelhet is a velük.

A svájci versenyzőnő már fiatalon kezdte a pályafutását, az Egyesült Államokban, a Forma-BMW USA szériában, majd 2007-től már az Atlantic Championshipben rótta a köröket. Ebben a kategóriában érte el eddigi legnagyobb sikereit, ugyanis 2009-ben négy futamot is megnyert és a bajnoki pontversenyben a harmadik helyen zárt.
2010-től már az Indy Car mezőnyében versenyzett, ahol egy mérföldkövet helyezett el a sportág történelmében, hiszen a 2013-as houstoni futamon második lett és így első női versenyzőként állhatott fel a dobogóra.

Azonban ahhoz, hogy 2015-ben a csapat versenyzője lehessen meg kell szereznie a szuperlicenset. Ebben segíti őt a Sauber istálló, aki a támogatottaik listájára vette fel Simona-t.
„Simona 2015-ben szeretne debütálni a Forma-1-ben. Tehetségesnek tartjuk, ezért is határoztunk úgy, hogy támogatjuk őt és segítjük célja megvalósításában” – mondta Monisha Kaltenborn.

„Ezzel közelebb kerültem, hogy elérjem életem álmát. Boldog vagyok, hogy egy ilyen kiváló csapat segít nekem ebben. A Sauber nagy múltú csapat és az, hogy svájci alakulat még izgalmasabbá teszi számomra az egészet. Nem tudom, hogyan hálálhatnám meg Monisha Kaltenbornnak és Peter Saubernek, hogy hisznek bennem és megadták számomra a lehetőséget” – nyilatkozta Simona De Silvestro.

hird